Kezdőoldal Hírek Friss hírek A jogszabályok mindenkire vonatkoznak
angol német orosz román spanyol

Ajánljuk

A jogszabályok mindenkire vonatkoznak
2012. március 30. péntek, 04:31

A Levegő Munkacsoport tanácsadó irodáját februárban egy nagyobb község polgármestere kereste meg azzal a panasszal, hogy a település közepén az egyik lakó rendszeresen hulladékot éget, rendkívüli bűzzel és légszennyezéssel terhelve a települést. Elmondása szerint már minden hatósághoz fordultak, de nem történt érdemi intézkedés.

Elmondtuk, hogy ilyen esetben a levegő védelméről szóló 306/2010-es kormányrendelet értelmében az eljáró hatóság a körzetközponti jegyző, aki köteles eljárni és vizsgálni a panaszt. Amennyiben ilyen komoly a panasz a hatóság hivatalból indít eljárást és előlegezi az esetleges szakértői bizonyításhoz szükséges költségeket. A szakértő például a kéményből vett minta laboratóriumi vizsgálatával meg tudja állapítani, hogy történt-e hulladékégetés, vagy nem. Ha a panasz valós volt, akár százezer forintos bírság is kiszabható az elkövetőre. Március végén újabb telefont kaptunk, ezúttal magától az állítólagos hulladék égetőtől, aki szerette volna tudni, hogy ha beidézte a jegyző hulladék égetés miatt, milyen jogai vannak. Elmondtuk neki, hogy a közigazgatási eljárásról szóló törvény milyen jogokat biztosít az ügyfeleknek, mint betekintési lehetőség az ügyiratokba, fellebbezés és kereseti jog. Ezen kívül segítséget kért abban, mit tegyen, ha a bekerítetlen telekingatlanára az önkormányzat megrendelésére a helyi hulladékszállító cég egy konténert rakott, melybe a lakosság a hulladékát üríti. Elmondtuk neki, hogy az önkormányzat csak a saját ingatlanára, közterületre rakhat konténert, és javasoltuk, keresse a hulladékkezelő céget ha az önkormányzat a kérésére nem viszi el a konténert. Ha így sem oldódik meg az ügy, az illetékes környezetvédelmi felügyelőség segítségét is kérheti.

 

 

Lenkei Péter
Környezeti Tanácsadó Iroda vezető
Levegő Munkacsoport
Budapest, Pf. 1676, HU-1465, Hungary
T: +36 1 411-0509, 411-0510, 266-0854
http://www.levego.hu
Skype:levego

 


© 2024 Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata
Joomla! is Free Software released under the GNU General Public License.