Kezdőoldal
angol nmet orosz romn spanyol

Ajánljuk

Fakivágás pályázatból, nyár derekán?
Több felháborodott túrkevei lakos is megkereste a Nimfea Egyesület tanácsadó irodáját júliusban, miszerint Túrkeve két főutcáján válogatás nélkül vágják ki az út és a járda közötti fákat tekintet nélkül fajtájára, korára vagy egészségi állapotára. A lakosok jogosan vetették fel a kérdést: ugyan miért a legnagyobb nyári melegben kellett a fákat kivágni? Árnyékot adtak, felfogták az autók porát, nem beszélve arról, hogy vegetációs időszakban vagyunk, a költési időszak végén, ami élőhelyet és táplálkozási helyet jelentett a városi madarak számára. Több lakos felháborodásában még a fákhoz való odaláncolást is felvetette, a fákra figyelemfelhívó plakátot helyeztek el.

Egyesületünk munkatársa a helyszínen fotókat készített a kivágott fákról, illetve felkereste a túrkevei jegyzőt. A polgármester azonnal leállíttatta a munkálatokat.
Megtudtuk, hogy a fakivágás egy pályázati program része, mely Túrkeve város központjának megszépülését és egységes arculatának kialakítását célozza, új járdák kialakításával, a meglévő faállomány cseréjével és új fák ültetésével. Mivel a szerződéskötés csúszott, sajnos a pályázat megvalósítása is, így került sor a nyári, teljes fasor kivágására, ahelyett, hogy őszi időszakban, folyamatos cserével történt volna a kivágás és ültetés.
Az ügy rendezésére a tervezővel, lakosokkal és civil szervezetekkel közös megbeszélést tartottak, aminek az lett eredménye, hogy a legnagyobb felháborodást kiváltó fasorok, fák egyelőre megmenekültek.
Javaslatunk, hogy az önkormányzat a lakossággal való jobb, szélesebb körű kommunikációt folytasson, hogy az információhiányból adódóan ne legyen panaszáradat.
A pályázati program dokumentációjának másolata az Egyesület központi irodájában szabadon megtekinthető.

 

 

A tanácsadást a KÖTHÁLÓ EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott pályázata segíti. A Norvég Civil Társadalmi Alapot az Ökotárs Alapítvány és partnerei koordinálják.

Székely Zsuzsa – környezeti tanácsadó
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Túrkeve

 


© 2024 Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata
Joomla! is Free Software released under the GNU General Public License.